Az EBESZ/ODIHR hivatalosan is megkezdte a magyar országgyűlési választások megfigyelését
BUDAPEST, 2018. március 6. - Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) ma hivatalosan megnyitotta korlátozott választási megfigyelő misszióját a magyarországi április 8-i parlamenti választásokra. A megfigyelési misszió a magyar hatóságok meghívására érkezett hazánkba.
A küldöttséget Douglas Wake vezeti, akinek munkáját Budapesten 9 nemzetközi szakértő segíti. Az ODIHR az EBESZ tagállamok támogatását kérte további 10 hosszú távú megfigyelő alkalmazására, akik március 14-től lesznek országszerte kihelyezve.
A megfigyelők a választásokat abból a szempontból fogják vizsgálni, hogy megfelelnek-e a hazai jogszabályoknak, valamint az EBESZ felé tett tagállami vállalásoknak és az egyéb nemzetközi demokratikus választási standardoknak. A küldöttség szakértői nyomon fogják követni a jelöltállítás folyamatát, a választási kampány menetét, a választási irodák és a hatóságok munkáját, a jogszabályi kereteket és azok végrehajtását, valamint a választások körül felmerülő vitás kérdések kezelésének módját. A megfigyelés során, a misszió a választásikampány médiaközvetitését is figyelemmel kiséri.
A választási megfigyelés során a küldöttség tagjai számos találkozót fognak lebonyolítani az illetékes hatóságok és politikai pártok, valamint a civil társadalom, a sajtó és a nemzetközi közösség képviselőivel. A misszió a választások napján korlátozott számú szavazóhelységet fog meglátogatni, ugyanakkor a választás napján magáról a választásról, a szavazatszámlálásról és az összesítésről szisztematikus és átfogó megfigyelést nem tervez.
A misszió a tapasztalatokat és következtetéseket összegző előzetes jelentését a választások másnapján teszi közzé. A végleges jelentés a választási eljárás lezárását követően körülbelül két hónappal kerül nyilvánosságra.
További információ:
Ulvi Akhundlu, OSCE/ODIHR Választási Tanácsadó, + 36 307 410991, + 48 695 808 813, ulvi.akhundlu@odihr.pl
Thomas Rymer, OSCE/ODIHR szóvivő, +48 609 522 266, thomas.rymer@odihr.pl